Küldetésünk

SZERÁF MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY

KÜLDETÉSÜNK

 

A Szeráf Művészeti Alapítvány alapító okiratában megfogalmazott elsődleges célja a keresztény kultúra, zene, zenészeti, illetve zenei tevékenység útján történő terjesztése. Ezen keresztül a mentális egészség, általános jóllét támogatása, keresztény értékek közvetítése marginális társadalmi csoportok, szükségben lévő emberek felé is. Közhasznú tevékenységével több mint tíz éve éri el Kőbányán a rászoruló családokat, kallódó fiatalokat, hajléktalan embereket. Kiadói tevékenysége nyomán az elmúlt bő két évtizedben számos, a keresztény közösségek által országosan ismert és elismert zenei anyagot jelentett meg. A zenei albumok mellett az Alapítvány által kiadott könyvek és kották is elérhetők, illetve zeneszerző, dalfordító és hangtechnikus önkéntes munkatársai folyamatosan dolgoznak új dalok felvételein, megosztásán – az albumok online is letölthetők több közösségi csatornán. Az Alapítvány korábban rendszeresen szervezett országos konferenciákat, zenei továbbképzéseket, így ezeken a területeken is jelentős gyakorlattal, tapasztalatokkal rendelkezik. Feladatának tartja az egység munkálását a hazai és a határon túli keresztény közösségekkel, támogatja, koordinálja az összefogással megvalósuló programok felépítését. Kapcsolatot ápol határon túli közösségekkel, rendszeresen szervez zenei programokat, emellett családi rendezvényeket, amelyek nyitottak és ingyenesek. Munkatársai képzett zenészek, énekesek, illetve dalszerzők és dalfordítók, pedagógusok, az Alapítvány tevékenységét kommunikációs és pénzügyi szakemberek is segítik.